Karafiáth Orsolya: Nem kell cilinder (sláger) 

kíséret: egy zongora

Nem kell cilinder, más időket írunk,
ez Pest, és kétezerhat, tarts velem.
Meglásd, ha egy jó bárba elkísérsz,
a többit én majd hozzánk képzelem.

Egy bár, ahol a fényes zongora
aláfesti az este szürke vásznát
átrajzolhat majd minket is, tudom.
Köröttünk tisztek, donnák, régi dámák…

Refrén: Csak hallgatunk, de szól bennünk Karády,
Piaf, Dietrich, Jávor… s a többiek.
Minden dallam külön mesét ígér.
Akkor se rémülj meg, ha elhiszed.

A taft suhog, s a csillárfény a stólán
külön zene – most tán azt hallod épp.
A füst incselkedik, semerre illan,
hangjeggyé váltja át a félsötét.

Majd holdfényt vonz a jazz, a borba mélyül,
mondén kortyok, egy réges-régi íz.
Ez már csoda. Mondd mégis, hol vagyok?
Innál pezsgőt az én cipőmből is?

Refrén: Csak hallgatunk, és így történik minden.
Ez Szécsi Pál, én kértem, csak neked.
Minden dallam külön mesét ígér.
Akkor se rémülj meg, ha elhiszed.

Álomszerű fény, váratlan futam:
ragtime és elfelejtett filmzene.
Pohárcsengés – hangok koccintanak.
Ha visszacseng a múlt, meghallod-e?

Nem kell cilinder, más időket élünk.
Vagy mégsem? És ezt is csak képzelem?
Hogy Pest, az biztos. Évet nem tudok.
Egy bár. A múlt. Gyere és tarts velem.

Refrén: Csak hallgatunk, s az új dalokra várunk,
készülnek bennünk újabb slágerek.
Minden dallam külön mesét ígér.
Akkor se rémülj meg, ha vége lett.