A HARMONIKA HANGJA

2009. február 2-án felcsendülnek a harmonika hangjai a Művészetek Palotájában. Az öt éve sikeresen futó Bárzongorista Versenyek után a Roland East Europe bemutatja a V-harmonika Gálaestet, amely egyben Weszely Ernő lemezbemutató koncertje. A koncert a meglepetések estéje lesz: Strausstól Ray Charlesig bármi előfordulhat.

2009. február 2-án, hétfőn 20 órai kezdettel kerül megrendezésre Weszely Ernő első lemezbemutató koncertje az impozáns Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Sokáig kellett várni, de Magyarország egyik leghíresebb harmonikása a Roland East Europe támogatásával végre elkészítette első önálló lemezét, amelyet ezen az estén mutat majd be a nagyközönség előtt.

Weszely Ernő

1953. április 10-én született Sümegen. Három éves korától kezdve vonzódik a zenéhez. Ezt akkoriban egy Orion típusú rádió és egy lemezjátszó segítette.
Négy éves volt, amikor apja elvitte egy vak kántorhoz Sümegen. Nála kezdett ismerkedni a zongorázás alapjaival. A 70-es évektől kezdve a vendéglátóiparban dolgozott, jobb-rosszabb körülmények között. 1984-ben a Budapest Ragtime együttes meghívott tagjai közé került. Ekkor indult el valódi zenészkarrierje. 1986-ig a zenekarral bejárta a fél világot, majd kilépett az együttesből.Ezt követően 1992-ig rendszeresen járt ki egyedül külföldre dolgozni.
Az utóbbi tíz évben sokat tanulta a digitális hangtechnikát. Ebben nagy inspirációt adott az 1996-ban megjelent Ray Charles lemez, ahol a keverési munkákat maga Ray Charles készítette.Weszely Ernő tíz éves kora óta vak. Nem zavarja. A harmonika édes-bús hangja minden gondot sutba dob. A most megjelenő album az első önálló lemeze.

V-harmonika

A lemezbemutató koncerten egy új digitális harmonikát ajánl a közönség figyelmébe a muzsikus. A Roland FR-7 a világ első komplett digitális harmonikája. A V-Accordion egy újabb mérföldkő a digitális hangszerek történetében. Az új hangszer valósághű hangszínek és különböző típusú hagyományos harmonikák széles skáláját vonultatja fel, köztük több mint 22 beépített zenekari és hét kísérő basszust. A Roland végre lehetővé tette a harmonikaszeretőknek hogy még szabadabban kifejezzék magukat azáltal, hogy drámaian megnövelte a harmonika lehetőségeit, a fejlett technológiának és a már klasszikusnak számító hangszer tulajdonságait illető részletes szakértelemnek köszönhetően.

Weszely Ernő már számos kiemelkedő művésszel lépett fel korábban is. Barátokban és vendégművészekben ezen az estén sem lesz hiány. Csodálatos hangú vokalisták és tehetséges zenészek kísérik a kitűnő harmonikást. Közreműködik Emiri Almira és Szirtes Edina „Mókus". Emiri Almira zongorán játszik, míg Szirtes Edina megmutatja énektudását, harmonikázik és zongoránál is láthatjuk majd. Az énekről Csordás Ilona'Plexi', Horoscsák Veronika és Jármai Edit gondoskodik. Gitáron kísér Szeverényi Mátyás, Schramkó János dobol, míg a bőgőt Hárs Viktor pengeti. Továbbá fellép a V-Harmonika Verseny győztese, Pataki Ádám.

Impozáns hely, neves művészek, más nem is kell a felhőtlen kikapcsolódáshoz. Ezt ígéri a Roland és Weszely Ernő.

Jegyek kaphatók a helyszínen, illetve jegyek rendelhetők a www.jegyelado.hu oldalon.