Farkas Sándor 

1949-ben születtem. Édesanyám tanár volt, édesapám sajnos hadirokkant. Boldog-szegény családban nőttem fel. És hát... 14 éves korom óta dolgozom, ami, mondjuk nem szégyen, sőt, ellenkezőleg!  6 éves koromban kezdtem el zongorázni, és azt hiszem 7 éves koromban kezdtem el a tanulást hegedű szakon. 1967 szeptemberében megkezdtem a zeneakadémiai tanulmányaimat, 1972-ben diplomáztam. Sok mindennel foglalkoztam az életemben: voltam karmester szimfónikus zenekarban, volt kamarazenekarom. Körülbelül 25 évig tanítottam hegedűt, zeneszerzést, összhangzattant. És hát valamikor 1986-ban kaptam egy furcsa lehetőséget,  egy furcsa ajánlatot: a New York kávéházba kerestek egy zongoristát, aki komolyzenétől kezdve mindenre fogékony, és alkal-mas. Így kezdődött az  úgynevezett zongora karrierem. Zongora az életem! 8 évig zenéltem a New York kávéházban, közben  gyakran külföldi meghívásoknak is eleget tettem. Játszottam Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, szerte a világon.
Tulajdonképpen ma kizárólag zongorázni tudni nagyon kevés. Ha nem szórakoztatjuk a kedves vendéget, pillanatok alatt unalmassá, érdektelenné válik a muzsikánk... Abszolút szeretettel, bizalommal és maximális szaktudással kell előadni minden egyes művet. Én ezeket a dalocskákat a híres Schubert, Schumann dalokkal hasonlítom össze, tehát tulajdonléppen minden dalnak van egy  finom kis kulcsocskája, és ha nem a megfelelő kulccsal nyitjuk  a dalt, nem biztos hogy elérünk egy művészi szintet... 6 órán át egyedül, tíz ujjal és egy buksival nagyon nehéz olyan műsort kiépíteni, hogy az bizony megfeleljen, elsősorban önmagamnak, de azért nagyon igyekszik az ember a kedves vendég kedvébe is járni...
Számomra nem az a lényeg, hogy mit játszik az ember. A legfontosabb kérdés, hogy hogyan. Nekem teljesen mindegy, hogy hol vagyok, én mindig arra gondolok, hogy ez az én kis Carnegie Hall-om egy pillanatra, vagy a kávéházak székesegyháza, a New York kávéház.... Sosem leszek megelégedve, tehát mindennap tanulok, mindennap készülök, de hát a zenét csak szeretettel, csak áhítattal lehet megközelíteni... Anno, 18 éves koromban valaki azt mondta, hogy ha ilyen energiával, és ilyen erőbedobással fogok zenélni, akkor nem bírom olyan nagyon sokáig, de itt vagyok, és a mai napig nem tudom elhinni hogy én nyertem az első országos bárzongorista versenyt! Én sosem voltam ilyen sportolótípus; engem az eredmény, a rang, az sohasem érdekelt. Vagyis nem vagyok egy ambiciózus típus. Én boldog ember vagyok, valószínűleg kiváló utcaseprő is lehetett volna belőlem... De hát, ha újrakezdeném, bármilyen nehéz, csakis zenével foglalkoznék, mert ettől szebbet, ettől jobbat elképzelni sem tudok!






Mutasd meg a benned rejlő tehetséget közismert hazai szaktekintélyek előtt!
Idézd meg a múlt legszebb pillanatait és nyűgözd le a közönséget játékoddal!
Légy a XXI. század bárzongoristája, légy a rögtönzés szerelmese!
Powered by NetOffice