Mátrai László
1948-ban
születtem Újpesten, tősgyökeres újpesti vagyok. Nagyapám is újpesti
volt. Édesapám színész volt, a Vidám Színpadon és a Kis Színpadon
dolgozott... Én 4 éves korom óta zongorázom. A Vidám Színpad minden
évben készített egy Mikulás műsort és ott már 5-6 éves koromban
egyedül játszottam. Azt terveztük édesapámmal, hogy majd később én
fogom kísérni őt, amikor haknizik, mert 8 éves koromban én már le
tudtam játszani az ő haknifüzetéből ezeket a nótákat, meg a
táncdalokat, amiket ő énekelt, táncolt... de hát sajnos nem így alakult
az élet. A Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségiztem, és párhuzamosan
jártam 12 évig az újpesti Körzeti Zeneiskolába.
Nagyon sok helyen játszottam, például a volt Firenzében, de gyakran
kerültem peremkerületekbe, ilyen-olyan késdobálókba, kocsmákba,
Péceltől kezdve Üllőig, ami nem volt egy kellemes dolog, mert nem olyan
a - hogy is mondják - habitusom. Én inkább egy olyan, szállodában
halkan zongorázó típus vagyok. De nem úgy közvetítettek, vagyis
nem a megfelelő embert a megfelelő fiókba , hanem össze-vissza raktak,
és sajnos ezt a kocsmai életformát minden este el kellet szenvednem,
mert hiszen dolgozni kellett! És úgy működött a közvetítés, hogy
vagy elvállalom azt a helyet, vagy nem kapok semmit... Több száz számot
kívülről tudok, mert nem engedték a kottát feltennem. Olyan helyeken
játszottam, ahol belekötöttek abba is hogy: mi az, csak kottából tud
játszani? És lesodorták a papírjaimat. Én nem tudok még egy szakmát,
ahol ennyire megalázzák az embert, mint ez a zenész szakma...
Vendéglátóban dolgozatm kb. 30 évet, de mióta a rendszerváltás volt,
azóta stabil munkahelyem nincs. Tehát voltaképpen nem dolgozom sehol.
Elég nehezen tudok megélni azóta... Otthon nincs hangszerem, hát inkább
zenét hallgatok, mert egy zenehallgatás is felér egy gyakorlással.
Nagyon szeretem például Oscar Petersont... Kisebb filmszerepeket
játszottam: volt egy olasz film, amiben eljátszottam egy kávéházi
zongoristát. Volt egy nagyon nehéz korszak az életemben. Nagyon magam
alatt voltam, és nehéz erről beszélni, mert másoknak volt munkájuk. Nem
szóltak a barátok, -akik kollégák voltak,- nem kerestek föl, nem is
törődtek velem... Van egy barátom, egy filmproducer, Ő a világ
legrendesebb barátja! Ő annyi mindenben segített, hogy tulajdonképpen
neki köszönhetem, hogy egyáltalán itt vagyok...
Van egy kiváló gospel énekesnő, úgy hívják, hogy Dávid Viktória. Egy
óriási tehetség, őt szoktam kísérni. Felléptünk az osztrák
nagykövetségen, ahol jelen volt kb. 20 ország nagykövete,
beleértve Kodály Zoltánnétól kezdve a köztársasági elnök
feleségét. Jó egy órás műsort adtunk, és nagyon nagy sikerünk
volt. Talán ez volt a legnagyob élmény, amit az utóbbi időben kaptam a
sorstól. 52 éve zongorázom és még mindig szeretek zongorázni...
Rengeteg tehetséges zenész van, akik állástalanok és rajtuk is jó
lenne segíteni. De hát ez nem az én dolgom. Én csak megkérem az
illetékeseket, hogy akik produkáltak, mondjuk ezen a bárzongorista
versenyen, - És nyugodtan mondhatom magamat is nem? Ez nem
beképzeltség...- hogy akkor nekünk adjanak munkát, legyenek kedvesek!