Mátrai László 

1948-ban születtem Újpesten, tősgyökeres újpesti vagyok. Nagyapám is újpesti volt. Édesapám színész volt, a Vidám Színpadon  és a Kis Színpadon dolgozott... Én 4 éves korom óta zongorázom. A Vidám Színpad minden évben készített egy Mikulás műsort és ott már 5-6 éves koromban egyedül játszottam. Azt terveztük édesapámmal, hogy majd később én fogom  kísérni őt, amikor haknizik, mert 8 éves koromban én már le tudtam játszani az ő haknifüzetéből ezeket a nótákat, meg a táncdalokat, amiket ő énekelt, táncolt... de hát sajnos nem így alakult az élet. A Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségiztem, és párhuzamosan jártam 12 évig az újpesti Körzeti Zeneiskolába.
Nagyon sok helyen játszottam, például a volt Firenzében, de gyakran kerültem peremkerületekbe, ilyen-olyan késdobálókba, kocsmákba, Péceltől kezdve Üllőig, ami nem volt egy kellemes dolog, mert nem olyan a - hogy is mondják - habitusom. Én inkább egy olyan, szállodában halkan zongorázó típus vagyok. De nem úgy közvetítettek, vagyis nem a megfelelő embert a megfelelő fiókba , hanem össze-vissza raktak, és sajnos ezt a kocsmai életformát minden este el kellet szenvednem, mert hiszen dolgozni kellett! És úgy működött a közvetítés, hogy vagy elvállalom azt a helyet, vagy nem kapok semmit... Több száz számot kívülről tudok, mert nem engedték a kottát feltennem. Olyan helyeken játszottam, ahol belekötöttek abba is hogy: mi az, csak kottából tud játszani? És lesodorták a papírjaimat. Én nem tudok még egy szakmát, ahol ennyire megalázzák az embert, mint ez a zenész szakma...
Vendéglátóban dolgozatm kb. 30 évet, de mióta a rendszerváltás volt, azóta stabil munkahelyem nincs. Tehát voltaképpen nem dolgozom sehol. Elég nehezen tudok megélni azóta... Otthon nincs hangszerem, hát inkább zenét hallgatok, mert egy zenehallgatás is felér egy gyakorlással. Nagyon szeretem például Oscar Petersont... Kisebb filmszerepeket játszottam: volt egy olasz film, amiben eljátszottam egy kávéházi zongoristát. Volt egy nagyon nehéz korszak az életemben. Nagyon magam alatt voltam, és nehéz erről beszélni, mert másoknak volt munkájuk. Nem szóltak a barátok, -akik kollégák voltak,- nem kerestek föl, nem is törődtek velem... Van egy barátom, egy filmproducer, Ő a világ legrendesebb barátja! Ő annyi mindenben segített, hogy tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy egyáltalán itt vagyok...
Van egy kiváló gospel énekesnő, úgy hívják, hogy Dávid Viktória. Egy óriási tehetség, őt szoktam kísérni. Felléptünk az osztrák nagykövetségen, ahol jelen volt kb. 20 ország nagykövete, beleértve  Kodály Zoltánnétól kezdve a köztársasági elnök feleségét.  Jó egy órás műsort adtunk, és nagyon nagy sikerünk volt. Talán ez volt a legnagyob élmény, amit az utóbbi időben kaptam a sorstól. 52 éve zongorázom és még mindig szeretek zongorázni... Rengeteg tehetséges zenész van, akik állástalanok és rajtuk is jó lenne segíteni. De hát ez nem az én dolgom. Én csak megkérem az illetékeseket, hogy akik produkáltak, mondjuk ezen a bárzongorista versenyen, - És nyugodtan mondhatom magamat is nem? Ez nem beképzeltség...- hogy akkor nekünk adjanak munkát, legyenek kedvesek!