A Bárzongorista Verseny első elődöntőjének továbbjutója: Gallyas Lakatos Róbert
- az internetes szavazók tettek pontot a virtuális párbaj végére

2011. december 4-én, vasárnap a Bárzongorista Verseny első fordulóján 13 versenyző (Almási Antal, Balogh Tamás, Banyák József, Berki Artúr, Csemer István, Csikós József, Darvas Tamás, Gallyas Lakatos Róbert, ifj. Mága Zoltán, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó, Pintér Péter, Szűcs Gyula) mérte össze tudását. A mezőny legfiatalabb tagja 19, a legidősebb 48 éves, többen pedig nagynevű zenész családok leszármazottai.

A közel öt órás verseny során nemcsak a közösnégnek, de a szakmai zsűrinek is számos izgalmas és önfeledt pillanatban volt része. Szentpéteri Csilla zsűritag – aki saját bevallása szerint nagyon izgult a versenyzőkért - a megnyitón elmondta: nem csak az a fontos, hogy a dallamot el tudják játszani a művészek, a döntnökök ugyanis nagy hangsúlyt fektetnek a kreativitásra, a virtuozitásra és az átszellemültségre is. Rakonczai Viktor hozzátette: az előadásoknak időutazásnak kell lenniük, így az értékelésnél a zenét főként érzelmi oldalról közelítették meg. Nyári Károly zsűri elnök az első fordulót összegezve kifejtette: jó páran le akarták zongorázni a csillagos eget, ám az ítészek számára a kevesebb néha több”.

A 13 versenyzőnek többfrontos szimpátiacsatát kellett vívnia, hiszen nem csak a zsűri kegyeit kellett elnyerniük, hanem a nézőkét is. Az első fordulóban 3 versenyző jutott kieső pozícióba: Almási Antal, Gallyas Lakatos Róbert és ifj. Mága Zoltán. Közülük a szakmai zsűri Almási Antalt juttatta tovább. Ifj. Mága Zoltán és Gallyas Lakatos Róbert produkciójára ITT >>> szavazhattak rajongóik a verseny estjét követő két napon továbbjutásuk érdekében. A beérkező szavazatok IP cím és böngésző alapján kerültek nyilvántartásra. Azonos IP címről és böngészőből szavazatok óránként voltak leadhatók.

A közel ezer szavazat alapján Gallyas Lakatos Róbert jutott tovább a versenyben.

Gallyas Lakatos Róbert.jpg


A fiatal zongorista bemutatkozó kisfilmje ITT >>> tekinthető meg.






Mutasd meg a benned rejlő tehetséget közismert hazai szaktekintélyek előtt!
Idézd meg a múlt legszebb pillanatait és nyűgözd le a közönséget játékoddal!
Légy a XXI. század bárzongoristája, légy a rögtönzés szerelmese!
Powered by NetOffice