Táborosi István portréja Karafiáth Orsolya tollából

Istvánnal a Margit körútról nyíló Városfal Vendéglőben találkoztam. A huszonhatodik éve Svájcban dolgozó bárzongorista az elmúlt hónapokban itt játszik, minden pénteken. Az újonnan nyílt hely nagyon jól választott: egy csapásra kedvelt és forgalmas lett, péntekenként sietni kell az asztalfoglalással. Mindenki tudja, hogy a Bárzongorista verseny többszörös közönségdíjasában nem lehet csalódni.
„Leáldozóban van a műfaj - kezdi a művész - nincs hol játszani. Szerettem volna én itthon is bárzongoristaként működni, de hát jó zenés helyek nélkül lehetetlen A Városfal Vendéglő ilyen értelemben egy menedék. Nagyon fiatal a tulajdonosa, mégis megérezte, mennyit lendít az étterem forgalmán az élőzene. A 2005-ös Bárzongorista Versenyen játszott programomat hallotta, utána szerződtetett ide, és elmondhatom, hogy nem bántam meg." A bárzongorista szakmának egyáltalán nem kedvező hetvenes-nyolcvanas évek vitték Táborosit külföldre játszani: „1968-74-ig a hatodik kerület összes zenés szórakozóhelyét végigjátszottam. Én voltam a repülő zongorista, azt jelenti, hogy a szabadságos vagy beteg zenészeket helyettesítettem. 1974-ben szerződtem először külföldre, egy kvartettel. Àllandóan cserélődő zenésztársakkal Skandináviában, Norvégiában Svédországban, zenéltünk, hat évet egymás után. Közben két év elteltével egy évre mindig haza kellett jönni, ez volt a törvény. Az utolsó kvartett 1980ban feloszlott, azóta működöm bárzongoristaként. Külföldön a bár fogalma nem egészen azonos a magyar bárokéval, ezek inkább szállodák bárjai, zenés kávézók, éttermek, amik legkésőbb hajnali egykor bezárnak. Baselban kezdtem, ahol a tulajdonos a megkeresésemre csak ennyit mondott: 'Holnap válasszon egy zongorát!'. Kiválasztottam, és ezután 14 éven keresztül játszottam nála, ez idő alatt lett a Hotel Euler a leglátogatottabb Pianobár Baselban, esténként egy gombostűt nem lehetett leejteni. A törzsvendégek jöttek utánam máshová is." Kérdésemre, hogy ez mennyire szabja meg a repertoárt, egyszerű volt a válasz: „Kitapasztaltam, kinek mit kell játszani. Fejből kb. 3000 dalt tudok, kottából felfrissíthető még 4000-5000. Ez nemzetközi repertoár, filmzene, komolyzene, operett, evergreen, slágerzene, mindenféle műfajhoz hozzá kell szólnom. Játszom teljesen mai zenét is, Robbie Williemset, Elton John-t például. Amit variál az ember, abból kialakít egy öt-hat órás alaprepertoárt, hogy ne lehessen zavarba hozni." Nem lehet véletlen, hogy valakit ennyire szeret a közönsége. Táborosinak egész komoly rajongótábora van. „Van egy 97 éves baseli bácsi is, aki mindig utánam jön, bárhol is játsszak Svájcban. Hihetetlen érzés. Hogy mitől van ez? Nem tudom. Nem lehet tudni, mit szeretnek bennem az emberek. Talán a sok gyakorlással kialakított repertoárnak és az eltelt évek rutinjának köszönhető ez a szeretet. Nincsen példaképem, én sok mindenkit hallgattam, mindenkitől tudtam tanulni. Saját stílus alakul ki ebből, de kell hozzá minimum 15 év! Mi, bárzongoristák egymástól is tanulunk, Taligás Tibi barátommal sokat konzultáltam ez ügyben. Akik igazán jó barátok, nem félnek megmutatni egymásnak a trükköket. Csik Gusztáv játékát tartom a bárzongorázás etalonjának, és ezzel sokan így vannak. Ő nem csupán személyesen segített sokat, hanem a felvételeivel is. Kielemeztük a játékát, milliószor visszajátszva egy-egy állást. Mindig fejlődni kell, és nem csak a repertoárban. Csiszolni kell a stílust, ennyi év után is. Most például a Bohemian Rhapsody-t tanulom. A Frankfurti Nemzetközi Zenei Vásáron voltam vendég áprilisban, ahol egy fiú orgonán játszotta el. Fantasztikus volt! Megpróbálom ugyanazt az élményt közvetíteni majd zongorával." A bárzongorázás sok feledhetetlen találkozást hozott az életébe. Összehozta a zene Ránki Dezsővel, Bartók Péterrel, és sokan másokkal. Játszott többek között a Norvég királynak, Alain Delonnak, de ezek mind-mind benne vannak az emlékkönyvében. „Ez az emlékkönyv ki van rakva mindig a zongorámra. Már nagyon vastag, betelt, újat kéne nyitni, de nem visz rá a lélek. Nem is fehérek, rég megsárgultak a lapjai. Fényképek, rajzok, aláírások, köszönetek vannak benne. Egyszer, mikor Interlakenben játszottam leült velem szemben egy szakállas férfi. Láttam, hogy rajzolgat, és valóban, 10 perc múlva odahozta a könyv egyik díszét, egy remek hangulatképet. Láttam rajta, hogy nem amatőr. Kiderült, hogy ő restaurálja szemben a templom freskóit, és most csak beugrott egy kávéra..." Nagyon fontosak az ilyen pillanatok. Táborosi játékát hallgatva én is átérzem,hogy a zenének milyen ereje van. Még akkor is segít, ha csak tíz percünk van, amíg a kávénkat megisszuk.





Mutasd meg a benned rejlő tehetséget közismert hazai szaktekintélyek előtt!
Idézd meg a múlt legszebb pillanatait és nyűgözd le a közönséget játékoddal!
Légy a XXI. század bárzongoristája, légy a rögtönzés szerelmese!
Powered by NetOffice